Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


~ιdézєтєк.~

Húszéves lesz már lassan a gyermek,
Álmainak fénye veszett már,
De hiszi,hogy új álmai lesznek,
És álmaiért,újra harca száll.

 

 

 

A világot megváltani nem tudom,
De nem hagyom, hogy a világ változtasson rajtam.

 

 

 


 

Csodálkozom magamon, csalódtam magamban, örülök magamnak. Bánatos vagyok, levert, föllelkesült. Ez mind én vagyok, de nem tudom magam összegezni. Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet.



Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük.


 

Hagyd a szavakat,
így védd az igazad,
Aki fecseg, az úgy marad,
Hallgatni boldogabb.
Hogyha nem teszed,
Magadra zárod a ketreced,
A szívedet el ne add,
Örömöd hallgatag.


 


A boldogság egyik nagy akadálya az, hogy túlságosan nagy boldogságot várunk.


 

Hát láss olyannak, amilyen valóban vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed csak a részt látta bennem, és a jóban, mely részem, ismerni vélt engemet. Álmoddal mértél; én az álmodónak mit mondhatok? Ne légy a börtönöm! Csalódtál, de ne tarts engemet csalónak, amiért álmaidhoz nincs közöm.


 

...sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni...


 

Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.


 

Aludni jó; jobb lenni béna bálvány,
a szenny s a romlás esztelen korát
nem látni s így heverni, néma márvány -
ne nyúlj hozzám. Menj csendesen tovább.


 

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.


 

 Ha tudnánk, milyen keveset foglalkoznak velünk, talán nem idegeskednénk olyan sokat azon, mit gondolnak rólunk mások.


 

Abból, amit Pál mond Péterről, sokkal inkább Pált ismerjük meg, mint Pétert.


 

Az élet könnyebb, mint gondolnánk: csak annyi kell, hogy elfogadjuk a lehetetlent, meglegyünk anélkül, ami nélkül nem lehet meglenni, és elviseljük az elviselhetetlent.


 

Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.


 

Egy éjjel a Hold így szólt hozzám: "Ha mindig csak sírsz miatta, akkor miért nem hagyod el?"
Megálltam egy pillanatra, majd a Holdra néztem & azt mondtam: "Te elhagynád valaha a saját eged?"


 

Megpróbálni elfelejteni valakit, akit szeretsz, olyan, mintha megpróbálnál emlékezni valakire, akit soha sem ismertél.


 

Ó, az illatodban ülve várok egész nap
Hogy szádban hozd el éltető vizemet
Itt vagy velem ahogy írom ezt a sort
Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok veled.


Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod,
csak Te mondod így ki a nevem.
 
Olvad az idő, mint a halvány jégvirág,
és a tűnő boldogság majd véget ér.
Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn,
álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.

 

 

 

 

Rómeó és Júlia:

Neked köszönhetem, hogy megtudtam, milyen érzés, milyen öröm szerelmesnek lenni... csodálatos! Boldog vagyok, Júlia. Boldog vagyok, hogy itt élhettem, egy világban Veled.

Júlia, többé nem fogom kiejteni a neved. És többé nem foglak látni sem.

Legyen bár a Földön viszály, szomorúság, fájdalom, gyűlölet, mégis élvezzük az életet, ha van, aki szeret. Mert megtanulhattuk tőletek, hogy milyen öröm a szeretet, s ez meggyógyít minden sebet.


Soul eater:

Miért tudják a nők a legnagyobb baromságot is a legmagabiztosabban előadni?

Az, hogy hogy néz ki valaki, édesminegy. A lényeg csupán a lélek, nem igaz?
 
Előre menjek, vagy talán hátra? Nyugodt vagyok vagy magába szívott az őrület? Az igazságot látom vagy mindez csak látomás lenne? A víz a magasabb helyekről az alacsonyabbak felé folyik. Idővel a víz tömege megnő, folyóvá alakul. Az emberi akarat is ilyen. Utálják a régi rendszereket, melyek elvontak. Megvetik őket. De... mi van, ha nem az a fontos, hogy minél magasabban legyél? Végül mindent a rendszer ural majd. De jól van ez így.
 
Az emberek félnek az elképzeléseiktől.

A fájdalom nem komoly dolog. Sokkal félelmetesebb egy olyan jövő elgondolása, ami tele van fájdalommal.

Az emberek nem a haláltól félnek. A halál gondolata rémíti meg őket.

A problémákat nem lehet csak úgy egyszerűen félrelökni. Lehetetlen elbújni előlük.
 
~Do you know where hell is? Inside your head. - Chrona
Tudod hol van a pokol? A fejedben.
 
A kamélia virág, egy illat nélküli virág. Semmit sem követel, csak csendben virágzik és oly nyomorultul hervad el, hogy bele sajdul a szív

 

 

 

Vampire knight:
Az iskola területén szigorúan tilos vért inni. (Zero)

Miért voltam ilyen gyengéd és óvatos? Mert úgy éreztem, hogy máskülönben a fiú, aki előttem áll, szilánkokra törne. (Yuki)

Mester! Miért bántják a vámpírok az embereket? (Zero)
Mert szánalmas teremtmények, akik nem tudnak uralkodni az ösztöneiken. (Yagari Toga)

Zero kis híján átharapta a torkodat. De te mégis engem tartaz ellenségnek, nem őt. (Yagari Toga

 

 

Kaleido star:
Erre a lányra bíztam az álmomat, ha elpusztítod a féltékenységed miatt, utána én pusztítalak el téged.

 

 

 

Nana:
Nem is tudom, minek nevezhetném azt az érzést, amely azon az estén hatalmába kerített. Nem volt az szerelem, a szívem sem akart kiszakadni a helyéről. Az ilyen kislányos érzések egyáltalán nem voltak jellemzőek rám. Ez inkább volt féltékenységgel párosult irigység, felháborodás, egy ellenálhatatlan vágy. - Oosaki Nana

Aki nevet a szerelmen, a végén sírni fog. - Yasu
 
Nem búcsúztunk el egymástól, de jól tudtuk, hogy a különéléssel a kapcsolatunk halálra ítéltetett. A telefon vagy a levelezés teljesen értelmetlen. Semminek sincs értelme, ha nem tudjuk átölelni egymást, mert éreztem, hogy Ren minden este rám zúdítja azt a magányt és fájdalmat, amit sosem lett volna képes szavakba önteni. - Oosaki Nana

A szerelem és a fájdalom kéz a kézben járnak. Minél mélyebb, annál fájdalmasabb. - Komatsu Nana

Akkoriban úgy gondoltam, hogy soha többé nem akarok már szerelmes lenni. De akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren álmodni. Még egyszer tiszta szívből szeretni valakit. - Komatsu Nana

Tudod, a nők mindig akarnak tőlem valamit. Az egyiknek a szívem kell, a másiknak a testem. Hachi viszont anélkül kedves hozzám, hogy bármit várna cserébe. És mi más lenne ez, ha nem a szeretet. - Shin
 
A végén mind magunkra maradunk. Senkivel sem válhatunk eggyé. Semmiképp sem tehetünk valakit teljesen a magunkévá. - Yasu

Mondd csak, Nana, szerinted, ha szeretők lennénk, elég lenne egyetlen ölelés, hogy ne érezzük többé üresnek magunkat? Vagy lehet, hogy ezt a magányt semmi sem tudja legyőzni? - Komatsu Nana

Okozz nekem csalódást. Csak nyugodtan. Mert tudod, másképp, tényleg nem tudnék lemondani rólad. - Nobu

 

Naruto:
Nincs értelme a virágnak, ha az nem virágzik.(Ino)
 
Engem még soha nem sebeztek meg,soha nem fájt semmim, de néha úgy érzem,hogy itt belül valami szörnyen fáj.
 
Van amikor az együttérző szavak csak rontanak a helyzeten. (Naruto-Kakashi)
 
Valóban jó, ha van egy ütőkártyánk.De még jobb, ha kettő van! (Naruto-Shino)
 
Törődni a barátaiddal sokkal fontosabb, mint a "szabályok".(Kakashi)

"Megváltoztathatod azt, hogy hogyan éld az életed", ez az, amit Naruto megtanított nekem.(Gaara)
 
Néha... azt gondolom, bár felhő lehetnék.. csak sodródnék előre, szállnék, ahová a szél repítene engem...(Ino)
 
Az élet egyetlen szépsége az, hogy múlandó, s oly tiszta.(Deidara)

*Narutonak* Nagyon gyenge vagy. Fiú vagy vagy lány?(Sai)

A művészet élvezet!(Deidara)

Bármi áron megszerzem az erőt, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell adnom magam az ördögnek...(Sasuke)
 
Bolond kisöcsém! Ha meg akarsz ölni, végy semmibe, utálj, és élj gonoszan... Rohanj, és ragaszkodj az élethez, és akkor talán egy nap, amikor ugyanúgy fogod látni a dolgokat, ahogy én, kövess engem.(Itachi)

Gyenge vagy. És hogy miért? Mert hiányzik belőled a gyűlölet.(Itachi)
 
Minél gyengébb vagy, annál hangosabban kiabálsz.(Tenten)
 
A vesztes csupán az akaraterejével legyőzi a tehetséges zsenit. (Lee)

Nem akarom az 'álom' szót használni, de van egy célom. A nemzetségem felélesztése és... megölni egy bizonyos embert.(Sasuke)

Soha többé nem akarom, hogy a szemeim előtt haljon meg egy barátom!Naruto)

Keményen próbálkoztam, és ez az, ami számít, mert a végére csak ez az, ami marad.(Kakashi)

Ezért gondoltam, hogy erős, mert egyedül volt és csak magáért harcolt. (Naruto)

 
Megtartom az ígéretemet! Mindig mondtam, hogy nem vonom vissza a szavamat!(Naruto)

Az álmaim nem a jövőről szólnak, hanem a múltról...

Minden ember azt ítéli meg helyesnek, amit ismer és tud és ahhoz is ragaszkodik. Ők ezt hívják "valóságnak". De a tudás és az ismeretek nagyon bizonytalan dolgok, így lehet, hogy a valóságuk csak egy illúzió. Mindenki a saját kis világában él és úgy ahogy ő helyesnek gondolja, érted már?

Az erő, hogy hiszel önmagadban. Ez a kulcs, mely megváltoztja a sorsot.

Amikor a rab madarak böcsebbé válnak, megpróbálják a csőrükkel kinyitni a kalitkát. Nem adják fel, mert újra repülni akarnak.

 

 

Inuyasha:

Ha szeretni akar, hát szeresse azt a gyűlöletet ami elemészt engem, és én cserébe szeretni fogom a szivét amíg kétségbeesésbe nem taszítom.
(Kikyou)

Szabadon gyűlölhetek, a lelkem most sokkal szabadabb, mint amikor még életben voltam. Szabadon gyűlölhetek, és szerethetek (Kikyou)

Nem szabad, hogy a szenvedély győzzön az értelem felett, mert ha Koharu teherbe esik, soha nem fog tudni szabadulni az emlékemtől.
 
-Vajon miért sír álmában?

 

-Biztos egy rossz kutyára gondol.
 
-Most meg miért nézel rám? (Inuyasha)

 

 

anime_wallpapers-1133560083_i_8614_full.jpg